A létra

Na pont ezért nem ülök neki fáradtan írni. De az a bizonyos létra-jelenet a 10. részből nem hagyott nyugodni, és ezt egyszerűen muszáj volt (bár lehet, hogy később még megbánom) - valamikor tegnap hajnalban ütött szöget, és egész nap viaskodtam magammal, hogy nem!
Hát... de.

Hannibal minden egyes érintésén érződött, hogy gyengédségre törekszik, mégis volt benne valamiféle elemi durvaság, amit sehogy sem tudott elnyomni. De még most is elegánsan mozgott, kifinomultan és magabiztosan – az érintései puhák, óvatosak, mégis akaratosak és mohók, egy ponton aztán belemart társa vállaiba is.
Will ujjai erősen ráfonódtak a létrára, a homlokát nekitámasztotta az egyik foknak. Egy röpke pillanat erejéig felvetődött benne az az abszurd gondolat, hogy ráharap, igen, talán ezzel elnyomhatta volna a torkából feltörő, apró nyögést. Érezte, ahogy Hannibal egész testével az övére nehezedik, de megtartotta őt, meg kellett, hogy tartsa. Felegyenesedett, kissé behomorította a hátát, ujjai pedig egészen kifehéredtek az erőlködéstől.
Nem tudhatta, hogy vannak-e odakint a váróban, de akárhogy is, remélte, hogy senki sem nyit rájuk. Majdnem felnevetett, ahogy elképzelte, miféle kép tárulhatna a betoppanó szemei elé, bár tudta, hogy Hannibal már kevésbé tartaná mulatságosnak a helyzetet.
A következő pillanatban egész testében megfeszült, majd egy erőteljes lökéssel rásegített Hannibal munkájára. Az kieresztett egy halk, mély sóhajt, Will lábai pedig egy pillanatra megremegtek, aztán megkönnyebbülten hanyatlott vissza a létrára.
–    Ugye tudja dr. Lecter – kezdte, szavai között megbújt egy reszelős kacaj is -, hogy ez volt az első, és egyben utolsó ilyen alkalom?
–    Ne aggódjon, nem áll szándékomban rendszeresíteni.
–    Ennek igazán örülök.
Hannibal vetett egy éles pillantást a másikra, aki éppen sajgó vállát masszírozta.
–    Ne haragudjon, ha fájdalmat okoztam – szólt színtelen hangon.
–    Nem vészes. De… kérdezhetnék valamit?
–    Tessék.
–    Hogyan sikerült eltörnie a létra felső fokait?
–    Úgy látszik, hogy az nem volt olyan erős, mint maga.
–    Ezt bóknak veszem.
Egy percig halk matatás hangjai törték meg a csendet, majd Hannibal a karzat korlátján áthajolva lepillantott Willre, aztán ledobott egy vaskos lexikont, amit a másik férfi sikeresen elkapott. Mikor visszafordult, Hannibal arcán egy játékos mosoly ült.
–    De ha már egyszer segített felmászni ide, remélem, hogy lejönnöm sem egyedül kell!